Az elmúlt kétezer év történelme bizonyítja a kakaó gyógyászatban való felhasználását, az ősi maja, valamint azték civilizáció idejétől kezdve majd ezt követően a középkori Európába bevezetve. A kakaónak és csokoládénak több mint 100 gyógyászati célra való használata ismert; többek között a fáradékonyság, a beteges soványság, láz, angina és szívfájdalom, anémia, légzési elégtelenség, vese- és bélbántalmak kezelése, de látszólag nem létezik olyan elfogadott tudományos adat, ami alátámasztaná hatékonyságát az említett problémák megelőzésében, illetve kezelésében. Még ma is létezik olyan bennszülött népcsoport Közép-, valamint Dél-Amerika egyes részein, amely a kakaófa különböző összetevőit használja saját gyógyszereinek elkészítéséhez.

Bár manapság egy ízletes, kényeztető élelmiszercikként él a köztudatban, egyre több bizonyíték sugallja, hogy a kakaó gyógyszerként való historikus használata valóban bír némi tudományos érvényességgel. Úgy vélik, hogy gyógyászati tulajdonságait bizonyos alkotórészeinek köszönheti, melyek flavonoid néven ismertek, amikben a kakaóbab különösen gazdag.

A flavonoidok természetben előforduló vegyületek, melyek széles körben megtalálhatóak növényekben, növényi eredetű élelmiszerekben és italokban (mint pl. a hüvelyesekben, olyan gyümölcsökben, mint az alma, szőlő, kakaó stb.). Funkcionális szerepet töltenek be az élő növények életében; részt vesznek a sérülések helyrehozásában és a különböző kártevők, valamint betegségek elleni védelemben. Az elmúlt évek során a tudósok megállapították, hogy a flavonoidokban gazdag gyümölcsök és zöldségek csökkentik számos krónikus betegség, mint a rák, sztrók vagy szívkoszorúér megbetegedések kockázatát.

A flavonoidok, mint antioxidánsok

A flavonoidok legtöbb egészségre gyakorolt jótékony hatása antioxidánsként való viselkedésével hozható kapcsolatba. Az antioxidánsok védelmet nyújtanak a szervezetben található “szabad gyökök” ellen, amik nem mások, mint a normál metabolikus folyamatok során felszabaduló kis molekulák. A szabad gyökök túlzott termelése rongálhatja a sejteket, illetve azok összetevőit, beleértve a sejt DNS-t (genetikai anyag), továbbá úgy tartják, hogy kulcsszerepet játszik az öregedési folyamatokban és több degeneratív, öregedéshez kapcsolódó betegségben. A flavonoidok antioxidánsként viselkedve megszabadítják a sejteket a szabadgyököktől, ezzel csökkentve az általuk okozható kárt.

Szívvédő hatásai

A szív-érrendszeri betegség (CVD) egy összetett probléma, mely számos eltérő érműködést érintő mechanizmust foglal magában. A betegség korai stádiumában érelmeszesedés alakul ki, mely során koleszterintartalmú plakkok rakódnak az artériák falára, amik azok fokozatos szűkülését és megszilárdulását eredményezik. Ez nem csak a vérkeringést akadályozza, de emeli a vérnyomást, továbbá vérrögök képződését vagy trombózist is okozhat. A vérrögök keletkezésük helyén is okozhatnak elzáródást, de le is szakadhatnak, és a keringési rendszer egy távolabbi részére vándorolva akadályokat képezhetnek. Ez életveszélyes lehet abban az esetben, ha a vérrög egy alapvető szervet tápláló artériát zár el, mint például a szívet, ami szívinfarktushoz; illetve az agy esetében sztrókhoz vezet.

Úgy vélik, hogy a kakaóban található flavonoidok védő hatással bírnak szív-érrendszerünk egészségére, mivel számos olyan kóros folyamatot képesek befolyásolni, amik a CVD betegségek kialakulásában játszanak szerepet. Ezek a következőek:

  • Megakadályozzák az LDL koleszterin (‘rossz’ koleszterin) szabad gyökök általi oxidációját, mely első lépése az érelmeszesedés plakkjainak létrejöttében
  • A kis vérsejtek – ún. vérlemezkék – felhalmozódására és vérrögképződésére való hajlamot elnyomják. Ezt gyakran aszpirinhez hasonló hatásúnak tartják
  • Szabályozzák a gyulladásos- és immunreakciókat a vérerek falában, amely a CVD betegségekben rendellenességet mutathatnak
  • Szabályozzák az értónust, illetve a kis vérerek összehúzódásának mértékét, melyek magas vérnyomáshoz vezetnek

Ezen jótékony hatásaiból úgy tűnik, a kakaóban található flavonoidok számos mechanizmuson keresztül képesek hatni, melyekből néhány azonban nem antioxidánsként való viselkedésükkel köthető össze.

Egyéb előnyei

Bár a legtöbb kutatás a szív-érrendszer egészségére összpontosít, a tudósok azt is vizsgálják, hogy vajon a kakaó flavonoidjai más betegségek elleni küzdelemben is alkalmazhatóak-e, mint például a rák esetében, vagy a gyulladásos- és elégtelen immunműködéssel kapcsolatos betegségeknél. Legutóbb a hasmenés elleni lehetséges használatáról számoltak be, mivel a kakaóban található flavonoidok látszólag képesek megakadályozni a folyadék vékonybélbe történő kiválasztását.

Referenciák

1.Ariefdjohan MW, Savaiano DA. (2005) Chocolate and cardiovascular health: is it too good to be true? Nutrition Reviews, Dec; 63(12Pt 1):427-30. 2.Ding E.L., Hutfless S.M., Ding X., Girotra S. (2006) Chocolate and Prevention of Cardiovascular Disease: A Systematic Review. rich source.

CsokoládéFórum
Gyere ide is
Latest posts by CsokoládéFórum (see all)