Petőfi 200 Emlékév: a költő kedvenc italából álmodtak meg süteményt
|A Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan gasztronómiai kuriózumok születtek az elmúlt hónapokban Bács-Kiskun vármegyében.
Mivel a történelmi szaklapokban egyértelmű utalás van arra, hogy a márciusi ifjak, köztük PetÅ‘fi Sándor a forradalom kirobbantása elÅ‘tt a Pilvax Kávéházban kávélikÅ‘rt fogyasztottak, Ãgy KiskÅ‘rösön elkészÃtették annak a költÅ‘ nevével fémjelzett változatát, aminek felhasználásával Soltvadkerten egy csodálatos Ãzvilágú süteményt álmodtak meg.
PetÅ‘fi Sándor életének fontos és szeretett állomása volt az Alföld, azon belül is a Duna-Tisza köze, szűkebb értelemben a mai Bács-Kiskun vármegye területe, Ãgy a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartotta azt, hogy méltó módon emlékezzen meg a megye legjelentÅ‘sebb alakjának, hazánk egyik legjelentÅ‘sebb költÅ‘je születésének 200. évfordulójáról.
A PetÅ‘fi 200 Emlékév keretein belül mostanáig közel félszáz program valósult meg megyeszerte, a Bács-Kiskun Megyei PetÅ‘fi Emlékbizottság pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több szÃnes, nÃvós esemény övezze a bicentenáriumot.
A korabeli feljegyzések szerint PetÅ‘fi Sándor elÅ‘szeretettel fogyasztott egy úgynevezett fűszeres mokkakávét, amely tulajdonképpen egy különleges eljárással, ánizs és fahéj felhasználásával készÃtett kávélikÅ‘r volt. Ennek a hagyományÅ‘rzÅ‘, de a mai emberek szájÃze szerint készült változatát dobta piacra a kiskÅ‘rösi Kunság-Szesz Zrt.
A vállalat a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat felkérésére döntött úgy, hogy a 200 éves évfordulóra egy különlegességgel rukkol elÅ‘. A Pilvax névre keresztelt ital 33 százalékos alkoholtartalmával és kávés Ãzvilágával PetÅ‘fiék forradalmi szellemiségét elevenÃti meg.
Slágersütemény lett a kávés édesség
A bicentenáriumi év online is megrendelhetÅ‘ hivatalos itala idÅ‘közben már egy Ãncsiklandozó sütemény alapanyagául is szolgál a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda jóvoltából.
Mivel a több mint 50 éves cukrászda falain már lenyomatott hagyott a történelem, örömmel vállalták el ezt a felkérést, amelynek eredménye egy csokoládés és mandulalisztes rétegen nyugvó, bourbon vanÃliás és kávés mousse lett, meglepetés ropogós réteggel a tetején. Mindez sós karamellel, kolumbiai csokoládés glazinggel és roppanós kávés meringue-gel dÃszÃtve.
A PetÅ‘fi 200 Emlékévre készült sütemény alig egy hónapja kóstolható, de már az édesszájúak egyik nagy kedvence lett. KészÃtÅ‘i arról beszéltek, valami olyat szerettek volna alkotni, ami megállja a helyét a mai piacon, de mégis hagyományÅ‘rzÅ‘ és régmúltat idézÅ‘ édesség formájában.
Attól függetlenül, hogy egy kávés süteményről van szó, mégsem hivalkodó, és a visszajelzések alapján azoknak is kiváltképp elnyerte a tetszését, akik a hagyományos kávéfogyasztástól tartózkodnak, tehát mindenkinek bátran ajánlják.
PetÅ‘fi Sándor 1923. január 1-jén született KiskÅ‘rösön, az Országgyűlés pedig tavaly döntött arról, hogy a 2022/23-as esztendÅ‘t PetÅ‘fi-emlékévvé nyilvánÃtja, az egyik legnagyobb, legismertebb és máig az egyik legnépszerűbb költÅ‘nk születésének 200. évfordulója alkalmából. Ehhez kapcsolódóan a Bács-Kiskun Megyei Talpra Magyar! Program céljai között van a nemzettudat, a magyar összetartozás és a Bács-Kiskun megyei identitás, valamint a közép-európai együttműködés erÅ‘sÃtése, a magyar hÅ‘s példaképének kialakÃtása, a PetÅ‘fi brand létrehozása és az emlékéven átÃvelÅ‘, maradandó beruházások létrehozása.
Petőfi-likőr és Pilvax-szelet készült Bács-Kiskunban!
- SEO Ügynökség: Az online siker kulcsa - 2023. október 10.kedd
- Akril Bútorfrontok: Prémium Megjelenés és StrapabÃróság Egyszerre - 2023. szeptember 11.hétfÅ‘
- BILLZON vállalatirányÃtási rendszer újdonság ’felhÅ‘ alapú’ adattárolással - 2023. május 8.hétfÅ‘